2009. márc. 16.

Bárányhús aszalt szilvával




Hozzávalók (4 személyre):

4 báránycsülök, előkészítve
1 evőkanálnyi olaj
3 dkg vaj
1 fej hagyma, darabokra vágva
negyed teáskanálnyi őrölt sáfrány
fél teáskanálnyi őrölt gyömbér
2 rúd fahéj
4 ág koriander, csokorba kötve
fél citrom héja, széles csíkokra vágva
30 dkg magozott aszalt szilva
2 evőkanálnyi méz
1 evőkanálnyi pörkölt szezámmag

Elkészítés:

Ha nem találunk előre elkészített báránycsülköt, amelyet már zsírtalanítottak, és a csont felesleges részét is eltávolították, kérjük meg a hentest, hogy készítse el nekünk.
Egy nagy lábasban, nagy lángon olvasszuk meg a vajat, öntsük hozzá az olajat, majd a bárányhúst pirítsuk meg, és tegyük félre.
Vegyük kisebbre a lángot, és a hagymát pároljuk 5 percig, amíg megpuhul, majd öntsük fel 3,75 dl vízzel, és adjuk hozzá a sáfrányt, a gyömbért, a fahéjrudakat és a koriandercsokrot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Az egészet jól keverjük össze, majd tegyük a bárányt is a lábasba. Lefedve, lassú tűzön főzzük 1 órán át, majd adjuk hozzá a citromhéjszeletkéket, és főzzük további 30 percig.
Ezután adhatjuk az ételhez az aszalt szilvát és a mézet, s lassú tűzön rotyogtassuk még 30 percig, amíg a hús igazán omlós lesz. A korianderágakat vegyük ki. Forrón, szezámmaggal megszórva tálaljuk.

0 megjegyzés:

Süssünk-főzzünk!   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP